Boldogságtervezek

2010 december 29. | Szerző: |

 Szóval ez a Boldogságterv…

Elgondolkodtató, maga az ötlet úgy gyökeret vetett bennem, hogy muszáj volt az ajándékba kapott naptáram első hónapját teleírnom az ezzel kapcsolatos tanácsokkal, tervekkel. Tudom, sokunk az gondolja hogy a boldogságot nem lehet megtervezni. Nem is a boldogságot akarom, hanem motiválom az életemet, illetve magamat arra, hogy kerekebben éljek. Annyi mindent meg szeretni tenni az ember: többet sportolni, többet kreatívkodni, én pl. meditálni szeretnék régóta, de eddig még csak odaáig jutottam el hogy elolvassak 2db könyvet ezzel kapcsolatosan. 
Sokan nem szeretik a “kereteket”. Az én évem borzalmas volt. Olyan mélypontra zuhantam Október végére, hogy azt hittem nem tudok kikecmeregni belőle. Most sem vagyok benne biztos, hogy nem eshetek vissza. 

Szerintem nem érdemeljük meg hogy csak egy olyan életünk legyen, amiben úgy elvagyunk. Én azt mondanám az életemre, hogy nincs okom panaszkodni, végülis úgy nagyjából boldog is vagyok, meg nem szenvedek éppen hiányt semmiben, de ez túl átlagos. Nem érhetjük be feleannyi boldogsággal, mint amennyit elérhetnénk egy kis odafigyeléssel. 
Érdemes elgondolkodni ezen….

Kezdetnek annyit ajánlanék mindenkinek, hogy tegye a kezét a szívére, és lássa be: Megérdemelne több boldogságot, és ezért igenis tennie kell!!!

A Januárom jelszava: Aktivitás! Szellemi, és fizikai értelemben is, deee….Jövök még! 🙂 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!